Sokan érezhetjük néha azt, hogy a karrierünkben elakadtunk. Mintha egy láthatatlan falba ütköznénk újra és újra, hiába dolgozunk keményen és próbálunk előrelépni. Vagy talán épp ellenkezőleg, túlhajszoljuk magunkat, mert azt érezzük, sosem vagyunk elég jók. Mi van akkor, ha a háttérben nem a te képességeid vagy a körülmények állnak, hanem a karrierre ható feldolgozatlan traumáid?
A trauma nem csak a személyes kapcsolatainkat befolyásolja, hanem a hivatásunkhoz való viszonyunkat is.
Az alábbiakban megvizsgáljuk, milyen gyakori módon teheti tönkre a trauma a karrierünket, és hogyan ismerhetjük fel ezeket a mintákat.
- Az önbizalomhiány és a méltatlanság érzése
A gyerekkori érzelmi elhanyagolás, a folyamatos kritika vagy az elvárások nyomása mélyen beleég a lelkünkbe. Felnőttként ez alacsony önértékelésben, az önbizalomhiányban és a „méltatlanság érzésében” nyilvánul meg. Hiába vagy tehetséges és hozzáértő, nem mered megpályázni az előléptetést, nem mersz hangosan beszélni az ötleteidről, mert legbelül azt hiszed, nem érdemled meg a sikert. Ez az érzés megakadályozza, hogy kihasználd a benned rejlő lehetőségeket.
- A megfelelési kényszer csapdája
A karrierre ható traumák gyakran egy túlzott megfelelési kényszerhez vezetnek. Talán gyerekként azt tanultad, hogy csak akkor kapsz szeretetet vagy elismerést, ha hibátlanul teljesítesz. Felnőttként ez a mintázat a munkahelyeden is megismétlődik. Túlórázol, mindenkinek a kedvében akarsz járni, és félsz a kritikától, ami a perfekcionizmus és a kiégés ördögi köréhez vezet. Ez a kimerítő hajsza nem a valódi sikert szolgálja, hanem a belső, gyermekkori sebek gyógyítását próbálja megpótolni.
- A kudarctól való félelem
A trauma hatására hajlamosak lehetünk elkerülni a kihívásokat, mert a kudarc érzése túl fájdalmas. Ez a félelem gátolja a fejlődésünket. Nem merünk kilépni a komfortzónánkból, ami pedig elengedhetetlen a karrierépítéshez. Ez a viselkedés abban gyökerezik, hogy a múltban a kudarccal bűntudat, szégyen vagy elutasítás járt.
A jó hír az, hogy a karrierre ható traumák felismerhetőek és feldolgozhatóak. Ha észrevetted a fent leírt mintákat, az első lépés megtetted. A gyógyulás útja a tudatosítás, a belső gyermekkel való munka és az önelfogadás. Ne hagyd, hogy a múltad határozza meg a jövődet.